Másnap elmentem Georgehoz, de mivel
gondoltam, hogy az ajtón keresztül nem fog beengedni, ki kellett találnom egy
másik bejutási tervet. Most már tudom, hogy besurranhattam volna a hátsó ajtón,
de az túl egyszerű lett volna. Én inkább bemásztam az ablakon. (Logika?!)
Óvatosan felhúztam magam az ablakpárkányra, és bekukucskáltam. Azonban az
ámulattól majdnem vissza is estem. A padló feketéllett. Olyan volt, mintha
valaki szándékosan szétkent volna valamit. Beugrottam a szobába, és gondoltam
meglepetést okozok majd neki, és mögé toppanok. Ez a terv jó is lett volna.
Csak egy bibi volt. Nem tudtam, hogy a házon belül hol lehet George. A konyha
irányából hangok szűrődtek ki. Halkan odasurrantam, és benyitottam. Háttal állt
nekem, és telefonált.
-Igen, az egész padló fekete lett. Csak
fel akartam mosni. Már az elején is olyan furcsán ragadt a víz, ami a felmosó vödörben
volt, de színe nem volt. Csak az után lett fekete, hogy megszáradt.-magyarázta
a telefonba az előbb emlegetett személy. Még egy ’rendben’-t belehadart a
telefonba majd idegesen lecsapta a készüléket a konyhaultra. Már fordult volna
meg, hogy visszamenjen a nappaliba, azonban megakadt rajtam a tekintete. Nekem
meg rajta akadt meg a tekintetem. Borzasztóan nézett ki. Vörös szemek, piros
orr, szakadt ruha.
-Te meg mi a francot keresel itt?-kérdezte
higgadságot színlelve. Nem ment neki. Előttem nem.
-Én… csak azért jöttem, hogy bocsánatot
kérjek.
-Mondd, még hányszor akarsz bocsánatot
kérni? És én hülye eddig mindig megbocsátottam. De tudod mit, most nem fogok.
Jobb lesz ha hagyjuk egymást élni és kiszállunk a másik életéből. Bocs de én
ezt képtelen vagyok tovább tűrni.-mondta, majd megint legurult egy könnycsepp
az arcán. Az enyémen is. Már mentem volna oda, hogy megöleljem, de meghátrált.
Igaza van. Rendben. Kibballagtam a nappaliba, és ő végig jött utánam.
Végignéztem a csillogó fekete padlón. És akkor bevillant egy jelenet. Amikor
bleköptem a cukrokat a felmosóvödörbe… Télleg. Szóval attól lett ilyen. Halnkan
felkuncogtam. Ez végleg kiverte a biztosítékot.
-TAKARODJ!-ordította.
Spuriztam is haza.
-Lex! Zayn üzeni, hogy… baj van?-kérdezte
El, aki a nappaliban fogadott. Mégis honnan tudja, hogy bajom van? Erre a
kérdésre a válasz a tükörben bámult vissza rám. Egy szétsírt fejű Lex. Bejó!
Le addig nyaggatott, hogy elmondtam neki
mindent. Mindent kiveszéltünk és mindenkit. Egész délután a szobában
csücsükéltünk, és dumáltunk. Mindenről. A bajainkról, a ruhákról, a perecekről,
meg minden egyébről, ami előjött.
Bár Georgeot elveszítettem a sors úgy hozta,
hogy kaptam helyette egy nagyon jó barátnőt.
És ez még csak a kezdet volt. Ezek után
csak úgy sorakoztak a jó dolgok. Rengeteget voltam Eleanorral, és tényleg
nagyon jól szórakoztunk. De még vele sem tudtam úgy elszállni a földtől, mit
Avril-el. Katasztrofálisan hülyék vagyunk. Ha mi összekerülünk a fél világ egőrül.
Egymást tologatjuk bevásárlókocsikban, fára mászunk és leköpködjük az embereket
(nem példaképekhez illően), és bulizuuunk! Minden mennyiségben.
Aztán ott van Selena, aki, természetesen
megtudta valahogy azt a bizonyos éjszakát, amire én már alig emlékszem. Néha
beszélünk, és olyankor mindig figyelmeztet, hogy legyek Justinnal óvatos.
És ittvan Justin. Szerintem nem is tudja,
hogy létezem. De talán nem is baj. Nem akarok porfelhőt kavarni a sztárvilágban.
Harry pedig születésnapján
sztriptíztáncosokkal mulatott, gondolom ól elvan, és sikerült csillapítani az
ösztöneit (szépen szólva). Úgyhogy ő is el van. Tőle nem kapott semmit
szülinapjára, még csak azt sem mondtam, hogy ’Boldog szülinapot te barom’.
Egyébként is meg kell még szoknom, hogy
sokan megtalálnak az utcán, autogrammot kérnek, kérdezgetnek, és egyenlőre úgy
tűnik, nem akarnak bántani. Remélem ez így is marad.
Rengeteget gitározok, énekelek, amikor a
fiúkkal elmegyek a stúdióba. Ezeket fel is vesszük, (mert miért ne?!), és az
összes landol a youtubeon. Ééés már megvan a 10 000 feliratkozóó, a
legtöbb megtekintés pedig: 19 678. Ez jó nem? Nem? Nembaj. Lesz még jobb
is. Vagy nem?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése