Bevezető

Csak a sötétséget láttam… aztán képek, jelenetek ugrottak elő, valahonnan mélyről. Minden, minden emlék előjött. Olyan gyorsan és hirtelen pörgött le előttem minden. Az egész múltam mielőtt az autó elgázolt. Hallottam a hangokat is. Ismerős hangokat. Anyuét, a hugomét, a barátaimét, a barátomét, és láttam is őket. És láttam mindent, ami a suliban és otthon történt. Az egész életem lepergett előttem. Majd megint a sötétség. Aztán kis szünet után a baleset utáni emlékek is előugrottak. Minden! A kórházi szoba, Anglia , hogy senkiről, sem tudtam, hogy ki az… Rengeteg emlék. És tudtam. Mindent tudtam a múltról és a jelenről is. Ismét hangokat hallottam, de most nem a fejemből jöttek.

-Elájut!

-Vizet Hozzon már valaki vizet!

-Hívjak orvost?

… és különböző kiálltásokat hallottam. Amikor kinyitottam a szemem, csak foltokat láttam, akik mozogtak ide-oda. Amikor a látásom kitisztult, egy seregnyi embert láttam körülöttem. Mindenki kiabált és rám mutogatott. Nem volt túl kellemes érzés így feküdni a földön.

-Engedjenek oda! Mindenki menjen hátrébb!-szóltak a mentők, és az ágyra emeltek, betoltak a kocsiba, és szirénázva elhajtottak velem.

~1 óra múlva~

A kórházban feküdtem. Már ideje volt. Olyan régen feküdtem kórházban. Őszintén hiányzott J

-Szia!-lépett be halkan a szobába Harry-Jobban vagy?

-Ez most milyen kérdés-nevettem fel-csak elájultam…

-Tudom de olyan rossz volt a földön heverve látni. Tiszta sápadt voltál. Az orvos mit mondott?

-Azt, hogy leesett a vércukrom. Semmi különös.

-És mi van az emlékeiddel?

-Már mindenre emlékszem, ami velem történt, az egész életemre. Mivel esés után bevertem a fejem… hát hogy is monjam, helyrerázodtak a dolgok. De az orvos azt is mondta, hogy várhatóak további emlékezetkiesések.

-Vagyis…

-Az autóbaleset után történtekre lehet, hogy nem fogok majd mindig emlékezni. Így le kell írnom őket egy füzetbe, arra az időre, ha erre-arra nem emlékeznék.

-De csak azokat az eseményeket fogod elfelejteni néha, amik azután történtek, hogy az autó elgázolt?

-Igen…

-És mikor engednek haza?

-Egy óra még. És akkor haza kell majd mennem… Magyarországra.

-Hogy mi? Mármint… Nem maradhatnál itt Angliába? Velem? Velünk?

-Sajnos nem. De hamar visszajövök… Remélem.

~Másnap, délben, Magyarországon, a Feri-hegyi reptéren~

-Kicsim!-kiáltott anya, amikor meglátott a hatalmas bőröndökkel a reptér előtt. Olyan régen nem láttam már, és ahogy így elnéztem nagyon megviselte a majdnem egy évig tartó amnéziám. De most mindent tudtam, és nagyon örültem, hogy újra láthattam őket.

-Anya most már elengedhetsz!-szakítottam meg a pár percig tartó csöndes ölelkezésünket-Anya ne sírj, már minden rendben!

-Mondd hogy volt ez az egész.

-Emlékszel még amikor elütött az autó?

-Ó az autóbaleset. Már hogyne emlékeznék. Akkor vesztettelek el.

-De nem teljesen. Csak nem emlékeztem senkire. De tegnap a stúdió előtt kellet várnunk, mert a rendező késett. Nagyon tűzött a nap, melegem volt, éhes voltam. És akkor szédülni kezdtem, és elsötétült a világ. Már nem láttam, de éreztem, és hallottam mindent. Segítségért kiáltottam… aztán nem emlékszem. A fiúk szerint hátraestem, és bevertem a fejem. Akkor jött elő minden emlék. Csak úgy, szinte lepergett előttem minden. A doki mondta, hogy lehetnek további emlékezetkieséseim, de már a baleset utánról, így mindent le kell írnom, hogy az segítsen visszaemlékezni.

-Akkor pont jó ajándékot vettem neked-csillant fel anya szeme, és a táskájából előhúzott egy hatalmas könyvet, selyemborítással. Középen nagy masnival, felette egy képpel.

-Remélem tetszik! A borítóra olyan képet tegyél, amin a One directionnel vagy! Arról biztos minden, mindig eszedbe fog jutni.

-Nagyon köszönöm!-hatódtam meg. Amint hazaértem mindent elkezdtem leírni bele. Kezdve a balesettel…