-George!-sírtam a vállán. Majd ismét felemeltem a fejem és nevetve
(és félig sírva) ránéztem. Azta… utólag leírva döbbenek rá milyen
hangulatváltozásaim voltak abban az egy percben. Fura…
-George Shelley!-sóhajtottam
-Igen George vagyok… Meg Shelley is, de inkább azt mondd el, hogy
ki vagy te, és ki elől menekültél!?
-Sok a kérdés ziháltam. De Lexie May vagyok-legalábbis nekem ezt
mondák a belesetem után-Ismered a kis éttermet a dombon?
-Persze, onnan jöttél?
-Igen, eltévedtem, aztán egy idióta részeg ember kezdett
üldözni.-nyögtem ki egy szuszra
-Visszakísérjelek?
-Megtennéd?-kerdeztem vissza bizonytalanul. Mekkora mázlis vagyok,
hogy pont Georgeba ütköztem bele… Aki egyben Shelley is.
A visszafele vezető utat végigdumáltuk, és nagyon szimpatikus és
kedves volt velem.
-Akkor most itt laksz?
-Igen, és nagyon tetszik a város. Már amennyit eddig láttam belőle.
-Egyszer elviszlek körbevezetni a városon. Na mit szólsz?
-Rendben! De tartsd is be az ígéreted!
-Megtartom. Eskü!
-Nem-nem így nem hiszem el! Tedd a szívedre a kezed, térdelj le, néz
nagy csillogó szemekkel, és mondd: Esküszöm! Megígérem, mert tiszteletben
tartalak téged Lexie. Nekem te vagy az Istennő, a fény az életemben.
-Na ezt nem fogom megcsiláni!
-Jó, de cserébe azt ígérd meg, hogy találkozni fogunk még!
-Megígérem, de letérdelni úgysem fogok!
-És ha majd arra kerül a sor, hogy meg kell kérned egy lány kezét,
akkor sem fogsz letérdelni?
-És ha nálad arra kerül majd a sor, hogy meg kell mentened a
világot?
-Ez hogy jött ide?
-Nem tudom… csak témaelterelésnek szántam.
-Oh! Kitérsz a válaszom elől. Ha-ha!
-Ez az a terecske ugye?
-Aha, a kis szökőkutas terecske.-nevettem fel-Köszi, hogy
elkísértél!
-Várj, ne menj még!-hadarta élővett egy összehajtogatott
papírköteget, ráfirkantott valamit, majd felém nyújtotta.
-Úgy értem, ez szerintem a tiéd-nyújtott át egy tömbnyi Mekis kedvezményt-Aláírtam!
:D
-He-he! Oké! Köszi-nyögtem ki, és bár már elképzeltem magam előtt a
tökéletes elköszönést. Romantikus puszi, halk köszönés, lassan elindulunk, még
visszanézünk egyszer, majd lassan lehajtott fejjel tovább ballagunk. Mint a
filmekben. De az egész elképzelés szertefoszlott, amikor George hozzámvágott
egy „sziá-t”, hátatfordított, és elment. Kész… Végem… Ott álltam megsemmisülve.-Szia!-suttogtam
halkan magam elé, a semmibe.Majd apu kocsija felé vettem az irányt, aki már jó
ideje a kocsiban várkazott.
-Mégis mi történt, hova lettél?
-Eltévedtem…
-És ki volt ez a srác?-na erre a kérdésre már egy egész „regényben”
válaszoltam (elmondtam neki mindent).
-Szóval George a Union J-ből igaz?-kérdezett vissza a sztorim után
apu, szerintem csak memorizálásképpen.
-Igeen!
-Akkor kapsz tőlem valamit ajándékba. És szerintem már tudod is mi
az!-vigyorgott apa. De nem sajnos fogalmam sem volt, mi lehet az-az „ajándék”.
De azt sejtettem, hogy a Union J-vel kapcsolatos… meg azt is, hogy Georgeval…
-Rendben, de mégis ezt az „ajándékot” mikor szándékol odaadni?
-Meglepi! Az egész meglepi lesz!
-Hát jó-hagytam rá. Azonben
este, amikor a vetkőztem le, a zsebemből kihullott a mekis kedvezmény. Eszembe jutott
George (igaz eddig is ő járt a fejemben)… Gyorsan felvettem a papírt, és
olvasni kezdtem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése