Olyan szép a város! (Kár hogy még csak a repteret láttam, de
bevallom az is gyönyörű. Olyan boldog voltam, hogy a világot rózsaszín fánkként
láttam. Nyamm!! Bele is haraptam volna J
Amikor elindultam a bőröndömmel kifele a reptérről, egy raszta
hajú, rocker kinézetű pasas szólított meg:
-Hé kislány! Hát te hova tartassz?-ettől a mondattól kissé
megijedtem. A férfi felé fordultam, azzal a szándékkal, hogy most meg mondom
neki a tutit. Engem csak ne kislányozzon le! A perverz mindenit! Ám amikor
odafordultam, nos ezek a gondolatok szertefoszlottak, mivel a férfi átölelt, és
megpuszilta az arcom. Nagyon megijedtem, nem tudtam, mit csináljak sem azt,
hogy mit fog velem csinálni. Az agyam ezerrel kattogott a menekülési terveken.
Majd a hapsi a fülemhez hajolt:
-Nagyot nőttél!-mondta halkan. Amikor elengedett láttam, hogy
mindjárt sírni fog. Akkor jöttem rá ki is ő.
-Apa?-kérdeztem még kissé bizonytalanul.
-Kicsikém! Anyu mesélt a balesetedről. Jobban vagy?
-Olyan borzasztóan érzem magam, hogy mindent rózsaszínben látok.
-Elvigyelek szemészetre.
-Agrhh! Úgy értem, hogy nagyon boldog vagyok.
-Úgy már más. Gyere, olyan finomat sütöttem neked.
Apa kocsija hatalmas, fekete, és iszonyat kényelmes. Ahogy a
lakás is. Nagyon komfortos, hatalmas (van külön gardróbszoba ♥) Viszont amit
sütött… na az borzalmas. De legyűrtem, nem akartam megsérteni, de utána
émelygett a gyomrom egész nap.
Apu nagyon jó fej, egy csomó helyet megmutatott Londonban, és
mondta, hogy segít, hogy olyan lehessek, mint a sztárok a magazinokból. Először
azt kinevetett az ötletért, aztán amikor átgondolta a dolgokat, akkor
egyességet kötöttünk. Méghozzá arról, hogy segít megvalósítani az álmaim.
Megengedte, hogy bármikor mászkálhassak azokba a ruhákban, amelyek a
gardrobszobában vannak. Azok a ruhák csodálatosak. És rengeteg fajta van. *-*
Az a szoba a kedvencem. Ráadásul apa (mivel szabadidejében fotóz) nem egy
sztárral találkozott már. Engem is lefotózott párszor és megígérte, hogy minden
fotózásra elvisz.
~2 nappal később, délután 6 óra~
-Apu! Kérhetek valamit?
-Persze, amit csak akarsz. De ne legyen
megvalósíthatatlan!-nevetett. Nos, ha azt kértem volna, hogy finomat főzzön, az
igenis megvalósíthatatlan lett volna számára. De nem azt kértem.
-Ma kivételesen elviszel valahova vacsizni?
-De mégis hova?
-Hát csak ismersz valamit. Nem?
-…De, indulás!
-Ide hoztam anyádat, az első randinkra. Semmit nem változott
azóta a hely.
-Hű!-nos ez volt az összes hozzáfűznivalóm.
-Nem is érdekel mi történt?
-De-de csak meghalok éhen.
-Akkor rendelünk, és utána mindent elmesélek.
-Rendi!-Miután jól bekajáltunk (asszem felszedtem pár kilót, de
mentségemre legyen mondva, ha nem zabáltam volna tele magam itt, akkor a
közeljövőben valószínűleg meg lehetett volna számolni a bordáim. Apu főztjei
mellett biztosan), apuska vagy egy óráig untatott a múlt történeteivel.
Komolyan, olyan volt, mint egy nagyi, aki csak a múltról tud dumálni. Na de
végül is túléltem, és míg apu bement fizetni, én vissza akartam sétálni a
kocsihoz. A térről, ahol vacsiztunk vagy száz sikátoros utca indult. Nem csoda
hogy összetévesztettem őket, és rossz utcában indultam vissza. Ez nem is lett
volna akkora nagy baj, addig, míg mögöttem az egyik házból egy fura alak ki nem
lépett. Ezzel sem volt semmi gond, azonban…
-Hé! Bébi várjál csak!- kiáltott utánam a fickó, én persze nem
fordultam meg, viszont hallottam, hogy futni kezd… utánam. Én is futásnak
eredtem, mentem amerre láttam, és reméltem, hogy kijutok valahova. És vége lesz
az üldözésnek…
De nem. Az utcák ugyanolyannak tűntek és én csak futottam, egyre
gyorsabban, a pasas meg rohant utánam, nagyon féltem, és nem mertem megállni.
Még akkor sem, amikor az út kiszélesedett, és luxusházak kezdték váltogatni
egymást. Annyira szaladtam, hogy beleütköztem valakibe… A fura férfi már nem
volt mögöttem, viszont aki előttem volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése