,,Holnap négykor a kis szökőkutas terecskén. Várni fogok rád!
G.”
Ebből mindent tudtam. És annyira felnyomtam az adrenalinom, hogy
egész este nem tudtam aludni. Gépeztem… rávettem magam, hogy bebújok a jó puha
ágyba, de nem bírtam, megint géphez ültem… lefeküdtem… telefonoztam…
lefeküdtem… ittam… lefeküdtem… gépeztem… kimentem… visszajöttem… és ez így ment
egész éjjel. Ezért reggel egy kicsit megilyedtem a tükörképemtől…
-ÁÁÁÁ! Apuu! Hogy nézek kii!-sikítottam, méghozzá olyan
hangosan, hogy pár perc múlva csöngetett a szomszéd, hogy még aludni szeretne.
Látszott is rajta. De még mindig jobban nézett ki nálam. Mivel jelenleg egy
jobban hasonlítottam egy mangalicára, mint egy normális emberre. A hajam
begöndörödött, és csimbókosan lógott(?), a szemem lila volt és kétszerakkorára
duzzadt. Ráadásul elaludtam a szemöldököm (alváson azt az egy óra forgolódást
értem, amit az este folyamán műveltem). Tiszta bozontos volt L Nem vicc!
-Apu fodrászhoz, és manikűröshöz, és kozmetikushoz akarok
menni!-hisztiztem. Nos amikor a tükörképem helyett egy mangalicára hasonlító
arc bámul vissza rám, akkor hajlamos vagyok bevágni a hisztit, és akkor
sürgősen el kell engem vinni ide-oda, hogy rendbe hozzam magam (ezt is anyu
mesélte, most legalább tényleg bebizonyosodott)
-Most?!-kérdezett vissza apucikám enyhén szólva álmosan., és az
órára nézett-Még csak hat óra van!
-Nem baj! Csak találunk valamit, ami nyitva van. Gyere! Öltözz!
-Apa! még egy szívesség…
-El tudnál megint vinni oda, ahol tegnap vacsiztunk?
-Persze, de mégis minek?
-Találkozok ott valakivel.
-Rendben! De le ne tűnj, mint tegnap!
-Nem fogok!
Készen álltam… Új haj, gyönyörű köröm, pár új ruci, sima bőr, és
gyönyörű smink. A Mc Donads-os szelvényt a zsebembe csúsztattam, majd kifele
indultam, és még egy utolsót kiáltottam apunak, hogy jöjjön már. Amikor az
ajtóhoz értem felnéztem az órára. Pont négy óra volt. Egy kicsit
elbizonytalanodtam, és kivettem a papírt, hogy megnézzem George hányra írta a
találkozót. Négyre!
-APA! Gyerünk már! Négyre ott kell lennem!
-Hát az már nem fog sikerülni.
-De, csak pár perces késéssel.
-Pár perc? Negyedóra az út! Plusz, míg felöltözök.
-Nem! Nem fogsz felöltözni.-mondtam, erre persze apu kiröhögött.
Pedig én komolyan gondoltam. Nos hát igen, erőszakos létemre, apu kénytelen
volt zokniban és trikóban vezetni. És olyan gyorsan ment, ahogy csak tudott.
Így végül is tíz perces késéssel megérkeztünk, és én sietve kiszálltam a
kocsiból, és gyorsan visszanyúltam a táskámért, amit persze majdnem bennhagytam
a kocsiban a nagy sietség miatt. Eleinte siettem, majd szép elegáns léptekkel
besétáltam a szökőkutas terecskére. De sehol senki. Lassan elindultam a kőfal
felé és nekitámaszkodtam. Hatalmasat sóhajtottam, és reméltem, hogy ő is csak
késni fog…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése