Ott álltam pár percig… egyedül, és reméltem, hogy ő is csak
késik. És reménykedésem beteljesedett.
-Szia!-kocogtatta meg hátulról a vállam, mire hirtelen megfordultam,
és felvettem a támadó-védekező pózt. De amikor megláttam Georgeot,
megkönnyebbülten felvettem egy kevésbé riasztó pózt (megálltam egyhelyben)
-Bocsi a késésért!-nyögtük ki egyszerre.
-Szóval mi a terved?
-Mit szeretnél a legjobban csinálni?
-Körbenézni a városban. Megígérted!-emlékeztettem
-Igaz! Akkor mire várunk?!
-Buszra?
-Na! Ez költői kérdés volt-nevetett-Hova először?
-Fogalmam sincs! Te ismered a várost.
-De azért valamit csak tudsz Londonról.
-Igen! Itt lakik az apám és most én is.
-Nem mondod, hogy most vagy először itt apudnál. Tuti voltál már
régebben is.
-Igen lehet. Nem tudom, nem emlékszem.
-Olyan kicsi voltál még? Azért?
-Hát… öö. Igen-nyögtem ki végül. Erre a kérdésére nem tudtam
válaszolni. Még senki sem említette nekem, hogy voltam-e már itt.
-Na akkor mutatok pár dolgot! Nyomás!-mondta, és elindultunk.
Egy ideig gyalogoltunk. Vett nekem fagyit is. Nyamm! Apu kajái után rám fér.
Majd kézen fogva(!) sétáltunk tovább. Utaztam nagy piros busszal is.
Kikönyörögtem, hogy felmenjünk az emeletre. Azonban ott már csak egy üres szék
volt. George leült, amit nem is fogadtam olyan rosszul… Szó nélkül az ölébe
ültem. És szerencsére nem panaszkodott, hogy nehéz vagyok (pedig nem vagyok egy
pillecukor). Megnéztük a Big Bent, és felültünk a London Eye-re is. Annyira
csodás volt. Naplementében nézni a várost fentről. Az ablakhoz álltam, és onnan
néztem a kilátást.
-Tetszik?-súgta George a fülembe. Majd átkarolta a derekam, és a
vállamra tette az állát. Majd egy puszit is nyomott az arcomra. Jaj, csak
nehogy megcsókoljon. Még sohasem csókolóztam… vagyis tuti smaciztam már valaha,
de nem emlékszem rá. A baleset óta nem… Ezért nem tudom, hogy kell. Annyira
félek ettől…
-Gyönyörű-súgtam vissza. Lassan megfordított, és csak akkor
döbbentem rá, milyen közel is áll. A homlokát a homlokomnak támasztotta, és…
-NE!-kiáltottam, és ezzel kicsit vissza is ijesztettem-Úgy
értem… jött egy üzenetem-kaptam a zsebemhez. De láttam George arcán a
meglepettséget. Nagy nehézségek árán kihalásztam a telóm, és úgy tettem, mint
aki nagyon elmerül az üzenetben. Ami nem is létezett.
-Na mi az?-kérdezte.
-Aputól jött… azt írja, ma el kell mennie fotózni, még nem
tudja, mikor tud hazajönni-rögtönöztem. Hát ismerjük be, hazudni nem tudok.
-És mikorra mész haza?
-Így, hogy apu elmegy…
-Elmehetnénk bulizni.
-Ha te mondod.
-Akkor irány!-mondta, és kihúzott a fülkéből. Megint buszoztunk,
és amikor leszálltunk, megtorpantam.
-Előtte bemehetnénk Mekibe?
-Felőlem. Én is farkaséhes vagyok.
-És én mit mondjak, apu után!
-Tessék?! Ez elég félreérthető.
-Úgy értem apu kajái után.
-Ennyire szörnyen főz?
-Elképzelhetetlenül, néha azt sem tudom mit eszek éppen.
-Segítesz, hogy elképzelhessem?
-Hát persze! Meghívlak holnap ebédre.
-Ohh! Köszi, de asszem inkább kihagynám.
-Hidd el én is-nevettem fel. A Mekiben vagy egy órát
ücsörögtünk, és mindenen nevettünk. Nagyon jól elvoltunk. Mikor elindultunk a
szórakozóhely felé, már sötét volt, de az utcák, kirakatok szépen ki voltak
világítva. Nagyon hangulatos volt. Az egyik kirakat előtt meg is álltunk,
nagyon cuki nyakláncokat láttunk, különböző feliratokkal. BFF, Just for you,
For my love, NYC, 4ever, és voltak még amiken csak nevek, vagy betűk voltak:
Emma, Nora, E, P, C, de a nyakláncok között kiszúrtam a neveinket is: Lexie,
George. Alattuk gyűrűk, szinten különböző feliratokkal, mögöttük képkeretek, és
csomó, gyönyörű, egyedi dolog. És egy felirat is állt az üvegen: ,,Egyedi
feliratok rendelésre”
-Mehetünk?-kérdezte Goerge
-Persze, csak elbambultam.
~Egy órával később, a buliban~
-Még egyet?
-Jöhet! De egyből kettőt!
-Ha-ha! Már így is teljesen részeg vagy. Hogy viszlek így haza?
-Majd megoldjuk! Ugye? Na gyere, ne csak üljünk!-mondtam, és
táncolni hívtam Georgeot. Pár perc múla egy sarokban kötöttünk ki, és hát…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése