-Na nee! Szegénykém. Sebhelyed van? És kajak szűz vagy még?!
-Dee… persze van… és igen, kajak-nevettem
-Akkor ki kell próbálnod, gyere!-fogta meg a kezem, és húzni
kezdett
-Na nem! Még el sem mondtad, hogy mi az!
-Majd meglátod-röhögött, és behúzott a szobájába. Cuki kék kis
szoba volt, hatalmas ablakokkal, és földig érő függönyökkel. A szoba egyik
falánál állt az ágy: rengeteg párnával, és ezüstszínű takaróval.
-ÚÚ! Cuki ágyikó!-kiáltottam, és beugrottam az ágyába. Roszzul
tettem?
George ugyanígy tett, és mellém ugrott… pontosabban félig rám:
-Au! A kezem! Szállj le rólam! Te majom!-nevettem. George
felállt, és az ágy feletti polcon kezdett matatni. Sikeresen levert egy
könyvet, ami a fejemen landolt, mire én még jobban nevetni kezdtem a bénázásán.
Nagy nehezen visszaült, és átnyújtott egy könyvet. Beleolvastam… egy
felvilágosító könyvecske volt, amiből hamar felvilágosodtam.
-MI? Te erre akartál engem rávenni! Na megállj!-kiabáltam, és
nevetve püfölni kezdtem őt egy párnával. Egy ideig harcoltunk, majd fogta magát
és kirohant a szobából. Körübelül fél óráig kerestem, de miután nem találtam,
úgy gondoltam feladom. Leültem a fotelbe, törökülésbe, és bekapcsoltam a tévét,
ahol egyből a britt zenecsatorna hírei mentek…
„Itt álunk, Harry Styles-al, egy kedves ismerősének a háza előt.
Nos Harry mondanál pár szót a tegnap este történtekről?
-Most nem nyilatkoznék. Csak annyit mondok, hogy semmi különös
nem történt, én ilyen vagyok, eddig is rengeteget randiztam, és ott is sokszor
csókoltam meg már lányokat.
-És mi a véleményed a lányról?
-Semmi különös. Nem voltam teljesen józan, így nem is emlékszem
rá.
-Köszönjük, hogy válaszoltál, és reméljük sikerül elsimítani az
ügyet…”
Miközben a tévét bámultam, leesett, hogy az egész interjú George
háza előtt zajlott… itt.
Óvatosan az ablakhoz mentem, és résnyire húztam a függönyt.
Valóban, hatalmas stáb, kamerákkal, mikrofonokkal ott álldogált a ház előtt.
Majd láttam, hogy Harrynek sikerült kiverekednie magát a tömegből, és a ház
felé indult.
-GEORGE! George!-kiáltottam, és reméltem, hogy leszalad majd a
lépcsőn, de ez nem történt meg. Én meg nem akartam kinyitni Harrynek az ajtót.
El akartam bújni… de már késő volt, csöngettek. Aztán megint, és megint. De
George nem jött le, hogy kinyissa az ajtót, én meg nem akartam kinyitni.
Shelley biztos azt hitte, hogy én nyomogatom a csengőt, csak azért, hogy
lecsalogassam, pedig ez nem így volt. Lassan az ajtó felé csoszogtam, nagy
levegőt vettem, és kinyitottam.
-Szia! George itthon van?
-I-igen… valahol itt van…-hebegtem
-Harry Styles vagyok. Kérsz autógrammot?
-TESSÉK?-keltem ki magamból-Harry… Lexie vagyok!
-Szia! Örülök, hogy megismerhetlek-ölelt meg
-Úgy értem Lexie May…
-Hogy mi?-tolt el egyből magától
-Inkább ki!
-Mégis mit keresel itt?
-Átjöttem Georgehoz, hogy megbeszéljem vele a dolgokat.
-Én is ezért vagyok itt.
-Azt gondoltam… De ha már te is itt vagy, mi is beszélhetnénk.
-Rendben…
-…
-…
-Én ezt nem bírom, nem is tudtam, mit csinálok, csak jól akartam
érezni magam, és annyira sajnálom, nem akartam rosszat, nem akartam, hogy ez
legyen a téma, azt sem akarom, hogy apu megtudja, vagy bárki más…-fakadtam ki
-…-Harry még mindig nem reagált, illetve nem szólt semmi, csak
lassan maga felé húzott, és a szemembe néztem. Majd behunyta a szemét, és…
Én meg gyorsan kihámoztam magam az öleléséből, egy ’NEM’ kiáltás
közepette, és kirohantam az ajtón, felpattantam a biciklimre, és tekertem haza,
mint az őrült. Annyi minden kavarodott a fejemben. Sok esemény, sok ember,
minden, amit össze kellet raknom. Valahogy meg kell oldanom ezt a szituációt.
Már a könnyek is csorogtak a szememről, és gondolkoztam, minden erőmből. Minél
előbb otthon akartam lenni… csak úgy látszik, ez is egy megvalósíthatatlan terv
volt…
Nagyon tetszik a blogod :) folytasd PLEASE :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Rendben :)) mindig két részt hozok majd ;)
Törlés