13: Becsomagolhatatlan ajándék(ok)

Elregélem mi történt velem az utóbbi két hétben: Az egyik hetet Magyarországon tölöttem, és előadtam anyunak az apu által betanított „minden rendben, annyira jól érzem magam, csodás a város, imádom az életem” című előadást. Amit anyu tényleg bevett.

A második hétben, pedig végig az ajándékon dolgoztam: ami nem más mint a közös kis 1D ház. Nos kemény munka volt: kipaterolni a bérlőket; elhitetni a fiúkkal, hogy nem az én művem, hogy a bérlők kiköltöztek; kitakarítani a házat; és becsomagolni J… csak viccelek, nem csomagoltuk be.

Szerencse, hogy nem kellett egyedül csinálnom, ugyanis Danielle, Eleanor, Perrie, Cher Lloyd, és Justin is segített. Igen Justin Bieber. Niallnek hála vele is össze sikerült barátkoznom. Valamint ott volt apu is a háztervezői tehetségével. Így sikerült otthonossá tenni a kis (már a maga 1000 négyzetméterével, és az emeletével együtt, nem is tudom mennyire nevezhető ’kis háznak’).

-Fiúk! Hatalmas ajándékom van számotokra! Szó szerint!-rohantam be a stúdióba

~Fél óra múlva a ’kis ház’ előtt~

-Mi?-nézett nagyot Niall, amikor megálltunk a ház előtt

-Waaaa!-rohant a házhoz Louis, és átölelte az egyik oszlopot, és megpuszilta. Mögötte Eleanor is nevetve szállt ki.

-Már értem miért mentek el a bérlők, és hogy miért tűnt el az Internetről az összes hirdetés erre a házra-ingatta a fejét Liam. Miután mindenki kiszállt, az ajtó elé mentem, megköszörültem a torkom, és bele is kezdtem volna a mondandómba, ha Niall oda nem rohant volna, és fel nem döntött volna. Feltételezem, ártatlan ölelésnek szánta, csak egy kicsit túl sok érzelemmel. Miután feltápázkodtam, és ismét megköszörültem a torkom, és belekezdtem volna a mondandómba, azonban már csak egy kutyus ült előttem türelmesen, mögöttem viszont tárva-nyitva volt az ajtó. Ebből leszűrtem, hogy mindenki berohant. Lehet, hogy ez egy terv volt, hogy Niall direkt fellök, addig ők beszöknek, és felforgatnak mindent…

-Hát… Azért téged üdvözöllek!-köszöntöttem a türelmesen ücsörgő kutyust, majd én is bementem.

-Hát, remélem, tetszik… Szívesen fiúk-mondtam, de mindenki el volt foglalva így senki sem halotta. Liam gitározott az ágyon, Niall pizzát evett, de hogy honnan szerezte, azt nem tudom. Louis és Eleanor fogócskáztak, Harry a konyhában sertepertélt, Zayn a tükör előtt áltt (az utóbbin abszolút nem lepődtem meg)

-HÁT, REMÉLEM, TETSZIK… SZÍVESEN FIÚK!-ismételtem meg az előbbi mondatom kiabálva, de mivel láttam, hogy még ez sem válik be, egyszerűen elsírtam magam (persze csak tetetett sírás volt, de ez az, ami mindig beválik, most is bevált)

-Lex, mi a baj?-rohant hozzám elsőként Harry majd Niall.

-Ne sírj, mondd mi történt!-simogatta a hátam Zayn, majd Louis Eleanor, Danielle és Perrie is körém gyűlt. Amikor mindenki körülöttem volt megtöröltem a szemem, és ismét belekezdtem abba, amit már tíz perce el akarok mondani.

-Szóval… Nagyon sok munkánkba tellett, hogy ez a ház így nézzen ki, és hogy most itt lehessünk, úgyhogy (amíg tudjátok) becsüljétek meg. Az egészet azért csináltuk, hogy újra egy banda lehessetek, és legyen egy hely, ahol nyugodtan ellehettek.

-Ajj, ez olyan szép volt.-ölelt át Niall meghatottan, majd mindenki más is rám borult kivéve Daniellet, aki mellettem állt, és megköszörülte a torkát, hogy „velem mi lesz”, erre mindenki őt kezdte fojtogatni az ölelésével. Én addig lassan felsomfordáltam, és körbenéztem a szobákban, hogy azokat feltúrták e már. Legnagyobb meglepetésemre minden a helyén volt, a legnagyobb rendben.

-Hát te?-kérdezte egy hang közvetlen mögöttem, mire összerezzentem, és megfordultam. Harry állt előttem, és olyan közel hajolt hozzám, hogy egy kicsit meg is ijedtem, és hátraugrottam, de ő megfogta a kezem, és magához húzott.

-Köszönöm!-suttogta-Én is meg a fiúk is

-Hát szívesen, rengeteget dolgoz…-kezdtem, volna mondani, ő azonban becsukta a szemét, és olyan közel húzott magához, hogy azt is éreztem, ahogy lélegzik. Ettől annyira leblokkoltam, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Aztán az ajka hozzáért az enyémhez, és azt hiszem akkorra az adrenalinom már az űrben száguldozott. Annyira furcsa volt, és annyira jó, és annyira nyálas, hogy még leírni is rossz. Vagy egy percig el sem engedtük egymást, ott álltunk a szoba közepén, ölelkezve, csókolózva. Aztán mikor nagy nehezen elszakadtunk egymástól, akkor a szemembe nézett, én meg teljesen elolvadtam.

-Amúgy miért lett ilyen… színes ez a szoba?-kérdezte, de én még mindig le voltam fagyva. Nagy nehezen visszatértem testileg lelkileg a való világba,.

-Tessék?

-Csak azt kérdeztem, hogy miért ilyen színes ez a szoba.

-Lányszoba.-válaszoltam egyszerűen

-De hisz nincs is lány a bandában.-nézett rám értetlenül

-Tudom, de attól, még ha mi jövünk ide, Danielle, Eleanor, vagy Perrie…

-Akkor úgyis a barátjuk szobájában fognak szunyálni, hogy este hancúrozhassanak-fejezte be a mondatom röhögve, és meg csak ingattam a fejem

-Oks! Akkor, ha ÉN jövök, akkor…

-Akkor velem fogsz hanc…

-NEM!-vágtam rá, és beleboxoltam a vállába-Akkor én fogok ebben a szobában aludni.

~3 óra múlva a házunk előtt~

-LEXIE!-kiáltott apu, amint benyitottam a házba

-Most odaadom neked az meglepi-ajándékod! Amit mellesleg nem tudtam becsomagolni J.-ugrált boldogan

-Szupi!-kiáltottam, de amint a nappaliba értem, már el is szállt a jókedvem…