-LEXIE!-kiáltott apu, amint benyitottam a
házba
-Most odaadom neked az meglepi-ajándékod!
Amit mellesleg nem tudtam becsomagolni J.-ugrált boldogan
-Szupi!-kiáltottam, de amint a nappaliba
értem, már el is szállt a jókedvem…
-MIII?-kiáltottam egyszerre Georgeval, a
többi Union J tag pedig értetlenül meredt ránk.
-MEGLEPETÉS!-kiáltott apu
-Meglepetés?! Ez az, amit tervezgettél?
-Igen! Azt hittem már sejted. Ezek
szerint nem-biggyesztette le papus a száját
-De sejtettem, csak az időzítés rossz.
-Mégis miért?-kérdezte csodálkozva. Erre
már nem is válaszoltam, hanem a szobám felé vettem az irányt.
A falamnak dőlve lecsúsztam a földig, és
az agyam ezerrel kattogott, hogy most mégis mit csináljak. Apu motyogását
hallottam, majd miután az megszűnt a szobámba észrevétlenül belépett az egyik
Union J tag.
-Legalább adhatnál neki egy
esélyt.-szólalt meg JJ.
-Na mi van? Te vagy az érzelgő típus, aki
mindig helyrerázza a dolgokat, mi?
-Én csak…
-És minek adjak neki MÉG EGY esélyt?!
Inkább adjon ő. Én csak megpróbáltam előröl kezdeni mindent, ő meg elküldött
egy nagyon csúnya helyre!
-Mert nem gondolkozott, csak beszélt. Ilyen,
amikor dühkitörése van-lépett a szobába Jaymi
-Komolyan mi van itt? Csoportosan
hallgattok ki?-álltam föl és sebesen távozni… akartam a szobából, de Josh a
vállaimnál fogva megfogott
-Hé! Kérlek…-nézett rám a sármos
mosolyával, és csillogó szemeivel, de engem ez nem hatott meg… csak egy picit
-Én is… hogy engedj el-próbáltm
szabadulni.
-Mi csak nektek akarunk jót, mert
gondolom mindketten szenvedtek egymás hiányától. Legalább is Goerge nagyon.-mondta
komolyan
-Egy: nekem máshogy akarhattok jót,
méghozzá azzal, ha nem zaklattok. Kettő: én nem szenvedek.-mondtam… de meg is bántam,
mert Josh válla fölött megláttam George arcát. Már-már sírt, majd bólintott, és
visszament a nappaliba. Ekkor elhúztam a szám. Na jó… egy kicsit durva
lehettem.
-Hát te tudod! Ha George nem, akkor még
itt vagyok én is.-húzogatta a szemöldökét csalogatóan.
-Próbálkozhatsz!-mosolyogtam rá
erőltetetten-de nem nálam…-bontottam ki magam a szorításához, és a nappali felé
vettem az irányt.
-George! Sajnálom! Bocsánat… Tessék,
kimondtam. Mondanám azt is, hogy kezdjünk előröl mindent, de akkor megint
kiakadnál.-hadartam kifejezéstelen arccal. George odajött összehúzott szemekkel,
felemelte a kezeit, és mivel már azt hittem megpofoz behunytam a szemem, és az
arcomhoz kaptam a kezem védekezésképp.
-Tessék-engedtem le a kezeim.
-Sajnálom! Én voltam a hülye.
-Hát az biztos-nevettem fel.
-Szent a béke?-kérdezte kitárt karokkal.
-Szent!-öleltem meg. Pár percig álltunk
úgy a szoba közepén csukott szemmel ölelkezve. Mindketten meg voltunk
könnyebbülve.
-Nagyölelés!-rohant oda hozzánk JJ is,
megszakítva ezzel az érzelmes pillanatot.
-Én majd egy külön ölelést kérek!-szólalt
mg Josh mögöttem.
-Rendben! Ez lesz az első és az utolsó is.-enyhültem
meg. Odaléptem és megöleltem, azonban ő felkapott, és kirohant velem a
folyosóra, majd egész a kapuig. Én persze végig sikítottam, Georgék meg
rohantak utánunk. Szépen nézhettünk ki! :D Miután végre Josh letett, visszamentünk
a nappaliba, és beszélgettünk csak úgy az általános dolgokról. Aztán
megcsörrent a telóm.
-Haló-szóltam bele.
-VÉSZHELYZET IDE KELL JÖNNÖD!-ordította
bele Harry, így kissé eltartottam a telefonom. Georgék kérdőn néztek rám.
-Oké-oké! Sietek, ahogy tudok.-nyugtatgattam,
és nem tudtam, vajon mi lehet ilyen életbevágó. Mondjuk Louis pizzát dobált,
Zayn megcsúszott egy pizzaszeleten, eltört mindene, Niall nyitva hagyta a
csapot, így időközben elárasztotta a házat a víz, vagy Liam bekapcsolva hagyta
a sütőt, felgyulladt a ház… komolyan… én csak ilyenekre tudtam gondolni, Harry
hangjából ítélve.
Miután letettem a telefont. Az egész
Union J értetlenül meredt rám.
-Most… el kell mennem.-sóhajtottam.
-Van még valami, amiről tudnom kéne, vagy
amiről lemaradtam?-húzta fel a szemöldökét George.
-Hát… lehet. Majd elmondom, de most
rohannom kell-hadartam, majd kirohantam a házból…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése