-Kezd hideg lenni… fázom.
-Gyere, menjünk be.-mutatott az ajtó
felé.
-Oksi!-pattantam fel és már rohantam is
befele. Felmentem a fürdőbe, és megálltam a tükör előtt. Borzalmasan festettem.
A leggingem tiszta folt volt, és kosz, a fehér pólóm teljesen rám tapadt, és
mindenem átlátszott. A hajam össze-vissza lógott, és csöpögött a víz belőle. A
Festékem szanaszét folyva. Mintha katonai táborból menekültem volna. És egy
ruhám sem volt, amit átvehettem volna. Lassan Harry lépett be a fürdőbe, és
mellém állt. Ő sem festett jobban.
-Szépek vagyunk.-nevettem fel végignézve
rajtunk.
-Legalább összeillünk.-mosolygott.
-Tudnál adni valami száraz ruhát? Így
nem mehetek haza.
-Ezért az én ruhámban akarsz hazamenni…
-Jobb, mint a semmi.
-Rendben máris hozok, addig fürödj le!
Itt van egy türcsi.-vett le a polcról egy sárga törülközőt, és odaadta. Én meg
szokásos lányos stílusomban vagy egy órán át fürödtem, és élveztem, hogy a
forró víz teljesen felmelegít. Így a külvilágot kizárva teljesen megfeledkeztem
mindenről, és elmélyülve dúdolgatni kezdtem, ami később átment éneklésbe.
Mindent elénekeltem, amit csak tudtam, még törülközés közben is.
Mikor felvettem Harry ruháit (hát… hogy
is fogalmazzak: lógtak rajtam, mint tehénen a gatya… ez viszont hülyeség, mert
a tehén nem hord nadrágot, valamint szerintem eléggé feszülne egy bocin is a
naci. Valamint a tőgyének ki kéne vágni egy lyukat, mert máshogy nem fér el…
nos asszem egy kicsit elkalandoztam :D)
-Harry! Merre vagy?-kiáltottam, majd a
szobája felé vettem az irányt, mert onnan hallottam kuncogást.-Harry?!-léptem
be a szobába. Ebben a pillanatban tört ki Harryből a röhögés, én meg csak
néztem őt, ahogy a földön fetreng a hasát fogva.
-Nagy rám a ruha?-húzogattam zavartan.
-Egy ki-ki-cshit.-nevette. Én meg csak
megcsóváltam a fejem, és bementem a ’lány szobába’. Fél perc elteltével Harry
jelent meg az ajtóban, még mindig vörös szemekkel.
-Olyan édes voltál…-próbálta
visszatartani a nevetést.
-De mégis MIKOR?-emeltem föl a hangom,
ezzel kérdőre vonva őt.
-Amikor énekeltél a zuhany alatt.-mosolygott.
-Ijj...-hajtottam le a fejem. Erről
megfeledkeztem. Kínosan ültem az ágyon, míg Harry oda nem jött, és meg nem
simogatta a még mindig vizes hajam.
-Szép hangod van…-próbált szépíteni a
helyzeten.
-Oh persze, ezt most csak úgy mondod!
-Nem! De tényleg! Énekelj
valamit!-miután Harry rávett, hogy énekeljek, magamat is rászántam, hogy
dalolni kezdjek. A WMYB első sora után Harry egyből felhördült, amire egyből
rátámadtam.
-Na kössz, legalább meghallgatnál.
-Meghallgatlak, csak ne ezt énkeld!-röhögött
fel. Ezek után elénekeltem a saját szerzeményem, amit még akkor írtam, amikor a
kórházban feküdtem. Akkor még leírtam az érzéseim, és a refrén után elcsuklott
a hangom. Nem tudtam folytatni, lecsordult egy könny az arcomon, majd inkább
csak kifutottam a szobából, át a másik zobába. Levágtam magam az ágyra, és csak
sírtam. Valami furát éreztem a mellkasomban, a levegőt sem tudtam rendesen
venni. A bőröndöm a földön hevert, de csak ideiglenesen volt a fiúk házában. A
bőrönd mélyén találtam meg azt a dobozt, aminek elhozatalához anyu ragaszkodott.
Kibontottam, és belenéztem. Találtam egy kupac gumival összekötött fényképet.
Elkezdtem nézegetni.
Azt hiszem megértettem valamit. Hogy anyu az, aki felnevelt,
18 éven keresztül. És hogy egy ideig apuval együtt neveltek. Egy idő után egy
baba is megjelent a képeken. Ő az öcsém-mosolyogtam magamban. Aztán mikor
kisöcsém növekedett, és én már iskolatáskában voltam, akkor azután apu már
egyik képen sem szerepelt. Anyut pedig öregedni láttam a képeken.
Megfordítottam az egyik képet, és a hátulján szöveget is találtam. De nem
akartam elolvasni. Már így is nagyon fájt a mellkasom. Azt hiszem megértettem,
hogy milyen lehetett anyunak most engem is ’elveszteni’. És én is úgy éreztem,
hogy nagyon hiányzik. Most hirtelen.
-Jól vagy?-kopogott az ajtón Harry.
-Per-sze.-szipogtam. Beljebb lépett, én
pedig gyorsan visszatettem a képeket a helyére. Majd odaszaladtam hogy
átöleljem. Olyan erősen szorítottam, ahogy csak tudtam. Semmit nem szólt, de
viszonozta az ölelésem, és egy puszit is nyomott a fejemre.
-Azt hiszem, hiányzik anyukám.-mondtam
ki.
-Nekem is sokszor hiányzik.
Az ágyra ülve tovább beszélgettünk. A
balesetemet is elmondtam neki… pontosabban kirángatta belőlem, de ez van. Teljesen
megértette a helyzetem, és ez nagyon jól esett. Beszélgettünk a zeneiparról, a
hangomról (ezt különösen hosszan kifejtettük, de nem bántam meg, mert Harry azt
is mondta, hogy a mentorom lesz :D). Végül is jól telt az este hátralévő része
is…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése