Harry megcsalt… most én jövök.
Mérhetetlen bosszú volt bennem. És most, hogy Taylor Swift itt van, talán megtudakolhatom,
hova fészkelt be újabban George. Ez a tervem be is jött, Taylor tudta, hol
lakozik Shelley uraság. Mivel még nincs (legalábbis én nem tudok róla, hogy
van) jogosítványom, elindultam a gyönyörűséges bicajomon. Igaz sokan olyan ”December
van, ki ez az idióta, aki biciklivel jár” nézéssel bámultak meg. De nem tudott
érdekelni. Fél óra elteltével, amikor már odafagytam a bringához, megérkeztem
egy hatalmas fehér házhoz. A biztonság kedvéért ellenőriztem a postaládán lévő
nevet: George S. Ez lesz az! Becsöngettem, és meglepő módon George most nem
csapta rám az ajtót. Beléptem, és megpróbáltam őszintén nézni rá.
-Most rajtam a sor, hogy bocsánatot
kérjek. Szóval bocsi… sajnálom. Bunkó voltam.
-Hű. Megleptél.-mondta, és elnevette
magát, azonban engem csak a düh hajtott. Ledobtam a kabátom, és közelebb léptem
Shelleyhez. Átkaroltam a nyakát, és gyors mozdulattal magamhoz húztam.
Megcsókoltam, olyan hevesen, hogy majdnem el is estünk. Azonban nem tudtam
élvezni. Keserűnek éreztem. George egy idő után megunt, és eltolt magától.
-Hát ez! Ezzel is megleptél.-lélegzett
szaggatottan.
-Ez nem kérdés. Tele vagyok meglepikkel.
Csak úgy szórom a meglepetéseket.
-Gyere beljebb, és ülj le.-kapott észbe,
mert még mindig kicsit kábultan nézelődött.-Kérsz valamit?
-Csak vizet, ha lehet. Fél óra volt, míg
ideértem. Konkrétan egy sivatag keletkezett bennem.
-A csókodból ítélve nem ezt
tapasztaltam.-Nevetett, én meg lesújtó pillantással néztem rá. George a pulthoz
ment, kinyitott egy szekrényt, hogy kivegyen egy poharat, nekem meg felcsillantak
a szemeim
-Waa! Cukorkák *-* -ájultam el egyből,
amikor megláttam egy hatalmas üveget tele színes csomagolású cukorkákkal.
-Ez azt jelenti, hogy kérsz?
-IGEEEN!-ámuldoztam még mindig, és azt
hiszem, a szemem szívecske alakot öltött. George elém nyomta az üveget, én meg
a számba tömtem két marék cukrot. (Természetesen előtte kicsomagoltam azokat. Mindnek fekete színe volt. Megtévesztő a csiomagolása). Azonban a szemeim egyből visszaöltötték a kör
alakot, és a pupilláim össze is szűkültek, az ízlelőbimbóim meg felordítottak…
meg én is:
-AANÚÚ!-próbáltam mondani Georgenak, de
ez a terv hivatalosan is failed lett. Néhány cukor kiesett a számból, a többi
pedig még mindig marta a nyelvem.
-Hogy mi?-kérdezte, de késő volt.
Kirohantam az előszobába, és kinyitottam az első ajtót, gondolván megtalálom a
mosdót. Ehelyett a kamrába nyitottam be, és a cukrokat kiköptem a
felmosóvödörbe.
-SAVANYÚ!-ordítottam megint.
-ÉRTEM.-hallottam Gorge hangját a
konyhából. A kamraajtót becsuktam, és megkerestem a fürdőszobát. Ittam pár
korty vizet, és bocsánatot kértem z ízlelőbimbóimtól. Majd visszamentem a
konyhába. Szerencsére George nem tudta meg, hogy hova is kerültek a cukorkák.
Ezek után fantasztikusan éreztem magam, bár szerintem George feszengett kicsit,
a hirtelen változó hozzáállásomon (beleértve azt, hogy egyik percben leordítom
a fejét, aztán átjövök és lesmárolom, majd ’kihányom’ a cukorkákat, aztán
elvagyok vele, de csak, mint barát.) Ezek után én sem tudok kiigazodni magamon.
Akkor George mégis hogyan tudna? A lényeg, hogy most én akartam megcsalni
Harryt… és tudom bunkóság, de élvezem. Minden dühömet leadtam, anélkül, hogy
elmondtam volna bárkinek.
Este nyolc körül leültünk tévézni, és
megnéztük a teletabikkat (értelmes 18 évesekhez híven). Pó épp a rollerezett,
amikor megcsörrent a telefonom, én meg riadtan kaptam fel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése